Hírek
A kenderesi EMI-táborról az Éjjeli menedékben
Interjú az ECHO TV-ben a kenderesi EMI-táborról
Ismerkedés a Horthy-kúriával és Kenderes látnivalóival
Az egykori kormányzói kastély a táborlakók számára mindhárom napon, 10 órától 18 óráig szabadon és térítésmentesen látogatható lesz!
Aki pedig Kenderes egyéb nevezetességeit is megtekintené, az 1000 Ft részvételi díj fejében 10-18 óra között látogathatja meg a családi kriptát (itt nyugszik Horthy Miklós is), a festett fakazettás mennyezetű református templomot (benne a Kormányzó padjával), a Horthy-család tagjait ábrázoló festményekkel is díszített katolikus templomot, valamint a tengerészeti múzeumot. Valamennyi helyszínen lesz idegenvezetés!
A Kormányzó menye is az EMI-táborban
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona személyes jelenlétével is megtiszteli kenderesi rendezvényünket. A repülőszerencsétlenségben 1942-ben életét vesztő Horthy István kormányzóhelyettes özvegye
Becsület és kötelesség címen jelentette meg emlékiratait, az EMI-tábor résztvevői ezúttal személyesen is találkozhatnak vele és hallgathatják meg a Kormányzó családjában sorfordító időkben szerzett élményeit.
Borkóstolók ezúttal is, mint mindig
Bor, szülőföld, tradíció: egymást is támasztó pillérei a létezésnek. Ezért is elképzelhetetlen az EMI-tábor borkóstolók nélkül. Kenderesen esténként hat órától egri, mátraaljai, tokaji és szerémségi dűlők termésében gyönyörködhetnek táborozóink, addig pedig a jeles borász-alkotókról a Program menüpontban olvashattok bővebben.
Új képek a táborhelyszínről
A Táborról menüpontra illetve a Képtárra kattintva magatok is meggyőződhettek róla, hogy a kenderesi Horthy-kastély és parkja milyen pazar környezetet biztosít az EMI-tábor majdani lakóinak. A gyönyörű századfordulós kúria, a szépen gondozott kert és a tágas füves térség minden igényt kielégítő, bízunk benne, hogy a programok is méltónak bizonyulnak a különleges helyszínhez. Aki a kastély kollégiumában foglalna szállást, még megteheti!
Az EMI-tábor egyik előadójának könyvbemutatója az EMI-Pinceklubban
Végh László - Szám Dorottya - Hetesi Zsolt:
Utolsó kísérlet, híradás a Föld állapotáról
A kiváló szerzőhármas munkájának maradandó értéke, hogy legfőbb szándékuk a megoldás módjának keresése, megfogalmazása, és e célnak rendelik alá a jelen állapotok ismertetését is. A világot rendszerként szemlélik, és megkülönböztetett figyelmet szentelnek az ember helyének és felelősségének a globális folyamatok alakításában. Az egyik társszerző, Hetesi Zsolt a kenderesi EMI-táborban előadóként is résztvesz.
Díszvendégek: Görög Zita színésznő, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Vida Gábor professzor, akadémikus
Időpont: 2009. május 29. (péntek), 16.00 óra
Helyszín: EMI-Pinceklub (1065, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 59.)
Itt az EMI-tábor részletes programja!
A Program menüpontban mostantól olvasható a tábor részletes műsorterve, mely rövidesen tovább gazdagodik.
Az már biztos, hogy vendégünk lesz Balczó András öttusázó olimpiai bajnokunk, Csath Magdolna közgazdász, Morvai Krisztina EP-képviselőjelölt, Kaló Imre borász, Pozsonyi Ádám publicista, Siklósi Beatrix újságíró és Szakály Sándor történész.
Szót ejtünk a dunaszerdahelyi szlovák rendőrtámadás után kibontakozó szurkolói összefogásról, a csendőrség újra felállításának esélyeiről, gyarmati sorba süllyedésünk okairól és felelőseiről, de előadóink segítségével a kiútkeresésnek is nekirugaszkodunk, a globalizáció valószínűsíthető bukása utáni újrakezdés lehetőségeit s az addig szükséges tennivalókat megvitatva.
A komoly témák mellett lesz lovasíjász bemutató, minden délután filmvetítések, borkóstolók. A kastély parkjában sétálva kézművesek tudományát lehet ellesni, az este jó hangulatát pedig meghívott együtteseink garantálják!
EMI-tábor, Kenderesen is!
Eljött az ideje, hogy a hazafias ifjúság apraja-nagyja a trianoni határokon belül is megtalálja, amit eddig Erdélyben és Délvidéken: az EMI-tábort!
Alkalmasabb helyszínt keresve sem találnánk e célra, mint Horthy Miklós kormányzó egykori kastélyának kertjét. Az EMI-táborba látogatók itt mulathatnak majd a koncerteken, hallgathatják az előadásokat, vehetnek részt számos programon, s verhetik fel sátrukat a fűben. Akik nagyobb kényelemre vágynak, azokat pedig várja a kastély diákszállása - többek között azzal a szobával, ahol vitéz Nagybányai Horthy Miklós született!
Találkozunk június 19-én, addig pedig olvassátok a honlapot, rendszeresen friss hírekkel szolgálunk!
Horthy-emlékkonferencia az EMI-táborban!
Kenderes Város Önkormányzata és a Horthy Miklós Társaság közös szervezésében konferencia megrendezésére kerül sor 2009. június 20-án (szombaton) Kenderesen, a Horthy-kastélyban, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója, Kenderes Város Díszpolgára születésének 141. évfordulója alkalmából.
Az előadások 10 órakor kezdődnek, s előreláthatólag 17 óráig tartanak, helyszínük a kastélykert.
Előadók: Dr. Szakály Sándor, Dr. Schulek Ágoston, Dr. Csohány János, Miklós Péter, Halmágyi Pál, Kosaras Péter Ákos, Takaró Mihály, Dr. Gedai István, Dr. Velkey György, Dr. Hegedűs Miklós, Újházi Simonné.
A konferencia az EMI-táborba látogatók számára is nyilvános!

