Délvidéki sereglés - ismét siker az EMI-tábor

Délvidéki sereglés - ismét siker az EMI-tábor

Kétezer-ötszáz látogatója volt a negyedik délvidéki EMI-tábornak Zentagunarason, mely mára a legjelentősebb nemzeti rendezvénnyé nőtte ki magát a jelenleg szerb uralom alatt álló országrészben. Az Egyesült Magyar Ifjúság és a zentagunarasi helyhatóság által megszervezett összejövetel létszáma évről évre nő. Az EMI-tábor célja a magyarságtudat erősítése történelmünk, kultúránk fejezetein keresztül. Kiemelt célközönség a legkisebbek nemzedéke, ezért idén is számos program várta a gyermekeket a legkülönbözőbb kézimunkázástól – rovásírástól, gyöngyözéstől - kezdve a gyermektáncházon át a Wass Albert munkásságára épülő mesejátékig. Utóbbit a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház művészei adták elő. Népszerűnek bizonyult a jurta is, nem volt olyan pillanat, hogy ne hallatszott volna ki belőle gyerekzsivaj.
A felnőtteknek szóló előadások is széles palettát fedtek le.

Délvidéki S. Attila és Vincze Gábor történészek segítségével az érdeklődők megismerhették a magyar-szerb együttélés konfliktusait, azok hátterét, illetve a „rác” népnév eredetét. Izgalmas és kevéssé ismert tényekkel szembesülhetett a közönség Margittai Gábor előadásából. A Magyar Nemzet újságírója riportútjai során bejárta Ázsia és Afrika számos vidékét, ahol találkozott távoli rokonainkkal: a madjarokkal, a madzsarkőiekkel és a magyarábokkal. A magyar jogi küzdelmeket taglaló kerekasztal résztvevői, köztük Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő egyetértettek abban, hogy a Kárpát-medence különböző régióiban tevékenykedő magyar politikai elitek jelents része gyakorlatilag elárulta saját népét. Az is világossá vált, hogy az Európai Unió sem fenékig tejfel, pláne nem automatikus megoldás a magyarság jogfosztottságára. Az idei EMI-táborban több dokumentumfilm is terítékre került: M.Szabó Imre budapesti újságíró a koncepciós perben összesen hatvanegy év börtönre ítélt öt temerini magyar fiú meghurcoltatását rögzítette filmen, Dulka Andor bánáti történelemtanár pedig az 1944-45-ben Csúrogon történt magyarüldözést dokumentálta egy túlélő vallomása alapján.
Az EMI-tábor ezzel együtt nem a múltban búslakodás fóruma, hanem a nemzeti jövő építésének jelentős intézménye. Ezért a táborlakók megismerkedhettek történelmünk egy dicsőséges fejezetével is, Illésfalvi Péter hadtörténész a Magyar Királyi Honvédség második világháborús hőstetteit ecsetelte.
Az EMI-tábor elképzelhetetlen borkóstoló nélkül. A nemes nedű kultúránk és Kárpát-medencei történelmünk szerves része. Ennek jegyében kóstolhatták a táborozók Szeremley Huba badacsonyi borait, Maurer Oszkár Bácska és Szerémség palackba zárt üzenetét hozta el, Geönczeöl Attila pedig Felvidék ízeit mutatta be.
Az esték sem voltak unalmasak, a Csak Így Tovább együttes a magyar rocktörténet legkedveltebb dalait adta elő saját szerzeményekkel kiegészítve, a délvidéki Nevergreen pedig bebizonyította, hogy nem csak Skandináviában vannak kitűnő gótikus metal együttesek. A Rozsdamaró együttes táncházát ugyan megkísérelte elmosni az eső, de a sörsátor oltalma alatt végül fergeteges összmagyar nótázásba torkollott a produkció. Együtt harsogta népdalainkat, huszárnótáinkat csonkaországi és délvidéki, erdélyi és felvidéki magyar. A délvidéki B-Terv számtalan különböző népzenei elemet egybefésülő, jazzes elemekkel is tarkított etno-rock muzsikája elsöprő sikert aratott, a Tankcsapda lehengerelte a közönséget, a Romantikus Erőszak a magyar történelem dicsőséges fejezeteit és a jelenkor aktuális problémáit öntötte dalokba, a Pokolgép pedig igazolta, hogy még mindig vannak rockerek. S persze ne feledkezzünk el a gyergyószentmiklósi Damned együttesről, akik a történelmi Magyarország keleti végeiről érkeztek Délvidékre. Szemtelenül fiatalok és roppant tehetségesek, ily módon megmutatták, hogy a székelyek is nagyszerűen tudnak rockzenét játszani. Repertoárjukban részben népdalokra épülő saját szerzemények, részben olyan klasszikusok számai találhatók, mint a Metallica.
A negyedik délvidéki EMI-tábor résztvevői ismeretekkel és szép élményekkel gazdagodtak a három nap alatt. Folytatás jövőre!
Pokolgép Nevergreen Romantikus erőszak Tankcsapda CS.Í.T B-terv Just Dream DAMNED