| 
vissza
Eva
Maria Barki:
A fiatalokra is vonatkozó kollektív nemzetiségi jogok
Nagyon-nagyon
boldog vagyok, hogy hét év után az elso utam idehozott az EMI-táborba,
mert az ifjúság most a legfontosabb faktor, kezében van a magyar
jövo. Hasonlóképpen örülök, hogy a tábor mottója „Merjünk magyarok
lenni!” – tegyük hát magunkévá e gondolatot: merjük kimondani
az igazságot, merjünk harcolni a jogainkért, és soha ne féljünk.
Egyetértek Böjte atyával: nem szabad félni, hiszen a félelem
a legnagyobb ellenségünk.
Hét éve nem voltam itt, ezért nagyon kíváncsi voltam,
mi változott az elmúlt évek alatt. Az általam tapasztalt változás
sajnos minimális és nincs különösebb súlya. Négy napja vagyok
itt és megéltem azt, amit Böjte atya is mondott: szomorúságot,
elkeseredettséget láttam öröm helyett. Félelmet, feszültséget
láttam és azt, hogy az alapveto emberi jogok kapcsán nem jutottunk
egy lépést sem elore. Az emberi jogok nincsenek biztosítva.
Az ifjak felkértek, errol is beszéljek, oket ugyanis különösen
érzékenyen érintik a jogsértések, mert még nem szoktak hozzá
ehhez, ellentétben a régi, Ceusescu-nemzedékkel. A hatalom célja
ma is az, hogy a fiatalokat letörje, ezért kezdenek újból jogsértésekkel,
zaklatással félelmet okozni.
Elég szomorú még mindig a helyzet: nincs igazi szólásszabadság,
csak azt sulykolják mit nem lehet, mit nem szabad, mi nem jó,
mit nem akarnak hallani Európában, mit nem akarnak hallani a
nagyhatalmak, politikailag mi nem korrekt. Azt gondolom, azért
mondják mindezt, mert félnek, másképp nincs értelme. Félnek
a következményektol, ugyanis nincs logika abban, hogy valaki
nem akar a jogok mellé állni, nem akar hallani róluk és így
nem is követeli azokat.
Baj van a gyülekezési szabadsággal is, hallottam, hogy
felírták a táborban résztvevok autóinak rendszámokat, igazoltatták
az embereket, le kellett venni a magyar zászlót. Ezek mind-mind
emberi jogi sértések. Az emberi jogok sértése az is, hogy büntetoeljárásokat
indítottak a Trianon-film vetítése miatt. Örülök, hogy két esetben
felmentették a “vádlottakat” ám ne feledjük: egy eljárás még
mindig folyamatban van. Ha e felmentés nem sikerül Romániában,
biztos vagyok benne, hogy majd az emberi jogi bíróságon bebizonyosodik
igazunk. Azért emberi jogellenes, mert ez nem más, mint cenzúra.
Egy filmet kategorizálni nem más, mint cenzúrázni. Európában
a XXI. században ilyesminek nincs helye!
Hasonlóképpen az emberi jogok megsértése, hogy akadályozzák
az embereket a határátlépésben, felírják az útleveleket abban
az esetben, ha valaki túllépte a 90 napos határidot. Egy hatalomnak
sincs joga a kiutazást akadályozni!
De bajban vannak a kollektív jogok is. Azok a jogok,
melyek egy nép identitása, kultúrája megélésének alapját, saját
politikai rendszerének megalkotását képezik. Azt hallottuk többször,
hogy az EU-ban a nemzeti kormány fogja kapni az utasításokat,
a belépés elott a monitoring fogja jelenteni, betartják-e az
európai normákat vagy nem, tehát az Unió segíteni fog. Július
8-án kaptam egy EU-s levelet, melyet Barrosso megbízásából írtak,
s ez áll benne: “Minden rendben van az erdélyi magyarság esetében,
nagyon pozitív fejleményeket lehet látni, mert a magyarok benne
vannak a koalíciós kormányban. 2004 óta nagyon sok jogot kaptak
a közigazgatásban, az oktatásban, a bírósági rendszerben, a
jogszolgáltatásban, mindenki saját nyelvén fejezheti ki magát
a bíróság elott. Továbbá van magyar egyetem Erdélyben, a Sapientia,
ahol több, mint 1400 diák tanul és kétnyelvu feliratok vannak
azokon a településeken, ahol a magyar nyelvu lakosság meghaladja
a 20%-ot.
Kedves barátaim, egyrészt ez nem igaz, Önök jobban tudják:
javult a helyzet, de lényeges jogokat nem kapott a magyarság,
másrészt úgy látszik, összetévesztik az erdélyi magyarságot
egy kisebbséggel. Nem is csoda, hiszen mindig kisebbségnek nevezik
magukat. Összetévesztik Önöket egy 20.000 fos kisebbséggel,
mint például amilyenek a szlovének Ausztriában. Ott lehetne
mondani, hogy van tolmács a bíróságon, van egy magánegyetem,
de nem egy államalkotó népnél, amely nem kisebbség, hanem itt
oshonos és nem 20.000-es kisebbségrol van szó, hanem egy majdnem
kétmilliós néprol, nem is beszélve ennek a másik részérol, a
határon túl. Ez az Európai Unió. Így néz ki a segítség. Ezért
nem lehet és nem is szabad elvárni, hogy az EU segíteni fog
az autonómia létrehozásában.
Mi láttuk az EU-alkotmányt. Tetszett ott valamit
a kollektív jogokról, az autonómiáról olvasni? Nem, egy szó
sincs benne. Nem is fog létrejönni ez az alkotmány, mely elárulja,
hogy milyen irányba tart az Unió. Azt sem mesélték Önöknek,
hogy az EU nagyon erosen fellépett nemcsak az Aland-szigetek,
hanem Dél-Tirol autonómiája ellen is. Már kész volt a kereset,
amit át akartak adni az EU bíróságon. Már kész volt, amiben
kifogásolták ezt a rendszert Dél-Tirolban, amely az autonómia
alapja, az arányosság elve, vagyis hogy mindenhol arányosan
kell elosztani az alkalmazottakat. Hasonlóképpen kifogásolták
azt, hogy kötelezo Dél-Tirolban a kétnyelvuség, kötelezo minden
rendornek, hivatalnoknak, bírónak mindkét nyelvet beszélni.
Ezért is furcsa a Barrosso-levél, amikor írja, hogy mindenki
használhatja Erdélyben a magyar nyelvet. Ez nem az, ami egy
népcsoportnak vagy népnek jár!
Többször jártam Svájc francia részén, ahol a Legfelsobb
Bíróság és a Nemzetközi Sportbíróság van. Svájc azon részén,
ahol franciák élnek, a bíróság csak franciául beszél; ahol németek,
ott németül. Ha valaki fellebbez, azt saját nyelvén teheti a
Legfelsobb Bíróságon. Ha a bírák tárgyalnak és nyilvánosság
elott tanácskoznak, akkor mindenki saját nyelvén beszél. Ez
egy olyan alap, mely egy többnemzetiségu nép együttélését képezheti.
Mi van itt Erdélyben? Beszélnek a rendorök magyarul? Beszélnek
magyarul a bíróságon? Tegnapelott Kovásznán voltam egy étteremben,
kértem egy étlapot magyarul. Azt mondták nincs, csak román és
héber nyelvu. Sajnos héberül sem beszélek, de nemcsak én nem.
Így néz ki az a helyzet, amely oly nagyon tetszik az EU-nak.
Dél-Tirolban kötelezo, hogy mindenki, aki hivatalos állásban
van, mind a két nyelven beszéljen. A csíkszeredai polgármester
pedig büntetést kap azért, mert olyan munkatársat keresett,
aki beszél magyarul. Elképeszto! Magyar területen egy magyar
polgármestert ezért megbüntetni! De úgy látszik, az EU-nak ez
tetszik.
Komoly aggodalomra ad okot az a tény is, hogy az
utóbbi idoben nemcsak Szerbiában, hanem Erdélyben és Szlovákiában
is verik a magyarokat nemzetiségük miatt. Azért a fiatalokat,
mert övék a jövo. Ezzel a magyar nemzettudatot célozzák. Így
fogják akadályozni az alakulóban levo magyarságtudatot, az új
szellemiséget. Nem véletlen, hogy ez most párhuzamosan történik.
Mindezt nem lehet olvasni az újságban.
Tegnapelott azt hallottam, hogy a Regátban egy magyart
kidobtak az ablakon csak azért, mert magyar. Ez a koncentrált
akció valószínuleg célszeru a fiatalok ellen; célszeru, hogy
egy agresszív nacionalizmussal tönkre akarják tenni ezt az új
nemzettudatot. Védekezni kell. Most, amíg nem késo. Mert minden
konfliktuskeltés így kezdodik. És információt kell továbbítani
a Nyugat felé, mindenki felé, aki segíthet. Akkor is, ha az
Európa Tanács és az EU nem hajlandó konkrétan semmit tenni.
Láttuk a vajdasági jelentést: azt mondták, nem etnikai alapú,
ezek csak randalírozók. De ha tetszik olvasni ezt a jelentést,
a bekezdésben, már látszik: Vajdaságról van szó és ott lehet
olvasni, hogy a Vajdaság 1529-ig a Magyar Királysághoz tartozik,
utána török megszállás volt, majd az osztrák császársághoz tartozott.
Ez benne van a jelentésben. Meg kell jegyeznem: a delegációban
két magyar képviselo is volt. Van egy újabb figyelemreméltó
mondat: a vajdasági magyarság sokkal szerényebb jogokat kért,
mint a koszovói albánok. Ezt mindenki tapasztalhatta, a magyarság
Szlovákiában és Erdélyben is a legszerényebb népcsoportokhoz
tartozik. Most eloször írásban is megvan ez egy Európai Tanács-jelentésben.
Mit lehet ez ellen tenni? Mit szabad tenni? Hogyan cselekedjünk
helyesen? Én nem tudok és nincs is kompetenciámban tanácsot,
receptet adni, de azt fel tudom vázolni, hogy milyen jogok járnak;
milyen lehetoségek vannak, elmondani, más népek milyen lehetoségekkel
éltek. Arról szeretnék beszélni Önöknek, ami még mindig tabu,
félelmet okoz: az önrendelkezési jogról. Amikor itt voltam a
marosvásárhelyi kongresszuson, még nem lehetett az autonómiáról
beszélni. Aztán ez is meghalt, mert az RMDSZ nem foglalkozott
tovább vele. Most ugyanaz a helyzet, nem merik kimondani, hogy
igen, létezik, megvan ez a jog. Akkor is, ha önök azt mondják,
mi nem akarjuk, mi szerények vagyunk, akkor is tudni kell a
jogokról; fel kell ismerni a lehetoségeket és meg kell vitatni
azokat. Vita nélkül, párbeszéd nélkül nincs megoldás. Remélem
annyi szólásszabadság van Romániában, hogy nyíltan lehet errol
beszélni.
Miben áll ez az önrendelkezési jog? Az önrendelkezési
jogot nem Wilson találta ki, hanem minden szabadságjognak ez
az alapja, a pillére. Nélküle nincs demokrácia, nincsenek alapveto
emberi jogok. Tudják, hol van a bölcsoje? Itt, Erdélyben. És
pontosan ezért megdöbbento, hogy pont itt, ahol született 1224-ben,
nem foglalkoznak ezzel az alapveto joggal. Magyarország arról
világhíru a tudósok között, hogy itt van az autonómia bölcsoje.
Ezt a jogot megígérték az I. világháború után, de a mai napig
nem tartották be, hanem mesterségesen, népszavazás nélkül rajzolták
meg a határokat, és nagyon vigyáztak a határok sérthetetlenségére:
az EBEÉ, a Helsinki záróokmányokban benne van, hogy csak békés
úton változtathatóak meg a határok. Ezt a német delegáció tette
nagyon okosan bele. És mi történt 1989-ben? Én mindig szoktam
mondani, hogy addig lesz tabu az önrendelkezési jog, amíg a
német kérdés nyitott. És úgy is történt. 1989-ben egymillió
ember ment Lipcsében az utcára és azt kiabálták: “Mi vagyunk
a nép!”. Akaratukat összdiplomáciai erofeszítés sem tudta megakadályozni.
Mitterand, Gorbacsov, Thatcher repültek Londonból Moszkvába,
onnan Párizsba, oda-vissza, mindhiába. Ez még nagyobb tabu volt,
mint most a magyarság nemzetegyesítése. És mégis sikerült! A
politikusok ezután nagy eufóriával beszéltek róla, mint egy
új szakaszról, mégpedig az önrendelkezés idejérol. Mitterand
azt mondta: minden nép megtalálja a helyét Európában, otthon
kell érezze magát minden nép a kontinensen. És mi volt a valóság?
Amikor az Európai csúcsértekezlet Párizsban volt Mitterand a
litván és észt képviseloket nem hagyta bemenni a terembe sem,
mint hallgatókat sem. Így nézett ki a valódi helyzet. De ez
az önrendelkezési hullám olyan eros volt, hogy nem lehetett
megakadályozni. Kezdték a Baltikumban, mindhárom állam megkapta
az önállóságát; tovább ment a dél-szláv térségbe és összeomlott
a régi rendszer. Én voltam a nemzetközi bizottság elnöke a szlovén
függetlenségi harcban is és tudom, milyen ero volt mögötte.
De az emberek ezt akarták. Senki más nem akarta, de az emberek
igen! Tiltakoznak a nagyhatalmak, mert félnek a változástól.
Minden önrendelkezési jog megadása változást, más struktúrát
jelent, ettol félnek.
Mit
mondanak most is a jogászok, a tudósok? Már 1989-ben a német
tüntetések után szaporodtak a könyvek, a tanulmányok, a térképek.
Ha ezt olvassuk, látjuk, minden bekövetkezett, csak egy nem:
a magyarság helyzetének rendezodése. Minden be van rajzolva:
a független Erdély is. Két híres tudóst említenék: Thierrot,
aki mindig azt mondta: meg kell változtatni a határokat a Vajdaságban
és Felvidéken és önálló Erdély kell. Ugyanezt írta Ermacora
professzor is. Ezt a magyarság nem használta ki. Nem igaz, hogy
mindig így volt. Én arra emlékszem, hogy a szlovén függetlenség
kikiáltása után egy nagy sajtóértekezleten Ermacora professzortól
megkérdezték: “Professzor úr, mit gondol Horvátországról?” Erre
o azt felelte: nem, ez nem a mi ügyünk, Horvátország mindig
a Magyar Királyság része volt. Ez a magyar kormány ügye. Ez
volt a nemzetközi vélemény.
Sok
lehetoséget elmulasztottunk. Tegnap is hallottuk ezt, talán
egyet még szeretnék hozzáfuzni. A délszláv válságban megszületett
egy olyan koncepció, amely a magyarságnak megfelelt volna: a
Carrington terv, Vance-Owen terv, amelyet késobb nemzetközi
jogászok dolgoztak ki. Benne volt egy messzemeno autonómia-koncepció,
amely sokkal jobb, mint ami most a román parlament asztalán
van. És amikor hivatalosan kérdeztük, hogy ez a koncepció a
vajdasági magyarokra is érvényes-e, azt mondták, igen. A magyar
kormány ezt is elaludta, mint sok más dolgot. Arra is emlékszem,
amikor eloször az Európai Tanácsban szakértoi ülés volt és arról
volt szó, hogy mi lesz Európában a nemzetiségi problémákkal,
akkor két magyarországi képviselo is jelen volt. Nagy volt a
várakozás a Tanácsban, mert nagyon bíztak abban, hogy a magyaroktól
kapnak egy megoldásjavaslatot. Ez a két külügyi képviselo két
napig ott ült és egy mukkot sem szólt. A végén megkérdezték
tolük, miért. A válasz: “Mi a muníciót keressük, majd késobb”.
Úgy látszik a mai napig is keresik.
Nem
véletlen az, hogy az önrendelkezési jog, amely 1967 óta hatályban
van, most írásos jog. Eloször lehet írásban olvasni, hogy minden
népnek jár. Mind a két paragrafusban olvasható az Emberi Jogi
paktumban, az elso paragrafusban. Nem véletlenül, hanem mert
ez hihetetlenül fontos: minden népnek joga van az önrendelkezéshez.
Ezen paragrafus értelmében a népek szabadon határozzák meg a
politikai rendszerüket, szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi
és kulturális fejlodésüket. És még valami: ez a jog kötelezo
jog. Ezen kötelezo jog ellen minden szerzodés semmis. Ezt is
lehet olvasni a bécsi egyezményben, amely a szerzodésekrol szól:
egy kötelezo jog ellen kötött szerzodés semmis. A Trianoni békeszerzodés
nem is volt szerzodés, mert nem is tárgyaltak, az diktátum volt.
A népek feje felett új határokat rajzoltak ez pedig az önrendelkezési
jog ellen való, tehát semmis. De továbbmegyek: az alapszerzodések
is semmisek. Ott is a magyar kormány minden legitimitás nélkül
lemondott a területeirol. Most talán azt fogják mondani: igen,
de ebben az elso paragrafusban azt írja, hogy népnek van joga,
mi kisebbség vagyunk. Nem, kedves barátaim. A magyarság nem
kisebbség. Tegnap is hallottuk, hogy közösség, de ez nem jogi
fogalom, ezt Csapó József találta ki. A Kárpát-medencében a
magyarság a nép, Erdélyben, Vajdaságban, Felvidéken a magyarság
nép. Nincs erdélyi kisebbség. Csak egy magyar nép van 1000 éves
történelemmel, 1000 éves identitással. Ez a magyar népnek jár
ugyanúgy, mint minden más népnek, mint a letteknek, észteknek,
horvátoknak. Ugyanaz a jog jár a magyarságnak is. Csak a magyarság
ezt nem kéri, nem követeli, hanem azt csinálja, amit a nagyhatalmak
hallani akarnak és ami kényelmes.
Most
azt is hallottam, hogy 85 év nagyon hosszú ido. De nézzük meg
mások hogy képzelik el az önrendelkezési jog megvalósítását.
Itt van Gibraltár és Kína példája. Gibraltárt az Utrechti békeszerzodésben
1613-ban csatolták Nagy-Britanniához. Spanyolország pedig a
mai napig is azért harcol, hogy visszakapja. Azzal az érvvel,
hogy semmis volt a békediktátum. Annak ellenére, hogy Spanyolország
utána többször elismerte ezt a szerzodést, mégis az ENSZ-hez
fordult és kérte a probléma megoldását. Annak ellenére, hogy
már nem is élnek spanyolok Gibraltárban! Figyelemreméltó az
ENSZ-közgyulés határozata. Kinek adott igazat? Spanyolországnak,
annak ellenére, hogy minden népszavazás eredménye az, hogy az
angolok Nagy-Britannia mellett foglalnak állást. Az ENSZ-közgyulés
azt mondta: figyelembe kell venni, hogy Gibraltár történelmileg,
kulturálisan mindig Spanyolország része volt. Nem csak az a
mérvadó, hogy az ottlakók most mit gondolnak, mert ok áttelepített
lakosok, nem oshonosok. És a mai napig folyik e a harc, folynak
a tárgyalások. Valahányszor a trónörökös meglátogatta Gibraltárt,
mindig diplomáciai feszültséget okozott, mert Spanyolország
azt mondja, ez sérelem.
Ugyanezt a helyzetet látjuk Kínában is. Ez az ország
is visszakérte azokat a területeket, melyeket az ópiumháborúban
elveszített – és vissza is kapta azokat. Kína azt mondta: nem
egyenrangú partnerek kötötték ezeket a szerzodéseket, o ugyanis
kényszer alatt tette. Mégis,
egy önrendelkezési jogot kivívni nem lehet egy parlamenti beadvánnyal,
egy petícióval! Faktumot teremteni nehezebb azoknak, akik ki
akarják harcolni az önrendelkezési jogot. De már mondtam, amikor
egymillió ember az utcára ment Lipcsében, Ukrajnában, Kijevben,
ok voltak a hatalom.
Kedves
barátaim! A Kárpát-medencében mi vagyunk a nép! Csak meg kell
fogalmazni a jogokat, követelni kell, majd asztalhoz ülni. Az
asztalra kell tenni a követeléseket és nem szabad túl szerénynek
lenni!
Végül
hadd meséljem el egyik legnagyobb élményem ezen a téren. Több
nemzetiséget képviseltem. A krimi-tatárokat is, akiknek nagyon
kegyetlen sorsuk volt Sztálin uralma alatt. Deportálták oket
Kazahsztánba, Üzbegisztánba. Nem is tudják a fiatalok a krimi-tatár
nyelvet, oroszul beszélnek egymással. 1989 után kezdtek visszatérni
a Krimi félszigetre, és építkezésbe fogtak. Ott voltam 10 napig.
A sziklákba építkeztek, iskolákat építettek, tanították a nyelvet.
Borzasztó volt látni, hogy mindent, ami az övék volt, az oroszok
megsemmisítettek, az egész kultúrájukat. Ahol a kánnak a szent
emlékmuve volt, oda egy diliházat építettek, ahol ma is vad
orültek vannak; oda, ahol a szent síremlék volt, egy vécét csináltak.
Borzasztó volt ott lenni és mindezt látni. Az ott töltött ido
alatt beszéltem velük, nagyon muvelt nép. Kérdeztem: milyen
autonómiaformát akarnak? A válasz: “Autonómiát? Nem, mi nem
akarunk autonómiát! Ez a mi földünk, mi fogunk autonómiát adni
másoknak!” Amikor ott voltam 200.000 krími tatár volt ott, most
kb. 300.000 van. Azért mondtam ezt el, mert ilyen beállítottság
szükséges, ha el akarunk érni valamit. Ez ad erot és kilátásokat.
Ezt az erot önöknek is kívánom.
Bízom
önökben, bízom az erdélyi magyarságban, hogy nem marad az utolsó
gyarmat, nem lesz az utolsó nép, aki nem kapja meg az autonómiát.
Ehhez szükséges: munka, munka, munka. Ugyanúgy az osztrák külügyminiszter
mondta: nagyon el volt keseredve, amikor látta, hogy az ENSZ-nél
senki sem támogatta a dél-tiroli autonómiát. De így folytatta:
ettol a naptól dolgozni kezdtek, éjjel-nappal. Ilyen értelemben
kívánom önöknek a szükséges erot, a szükséges hitet.
Isten áldja az erdélyi magyarságot!
Lejegyezte:
Csata Orsolya, Objektív Televízió
Szerkesztette: Bagoly Zsolt,
Erdélyi Napló
Forrás: erdely.ma
vissza
|
